A dán séf, aki kíváncsiságból lett tégla Észak-Koreában
Történet Ulrich Larsenről, aki fiatal rokkantnyugdíjasból lett önjelölt téglaként fedte fel Észak-Korea illegális fegyverkereskedését.
Ez itt a Meraki hírlevél első cikke.
Még mielőtt belekezdesz, egy fontos infó: lehet, hogy az email fiókod nem jeleníti meg a hírlevél teljes terjedelmét, ezért érdemes inkább böngészőből, de még inkább Substack alkalmazásból olvasni a cikket.
A mai történet a Világpolgár rovat része, amely történeteket ölel fel a világról.
És bár itt úgy tűnhet, hogy egy konkrét személy történetéről lesz szó, ez azonban nem a teljes kép.
A mai történet egy olyan világról szól, amelyet mi, itt a kényelmes és szabad nyugati világunkban nehezen tudunk felfogni.
Hírekben, riportokban és dokumentumfilmekben bepillantást nyerhetünk, de - szerencsére - kevesen élhetik meg testközelből ezt a zárt és veszélyes világot, amely azonban ugyanúgy jelen van a Földünkön, mint a hely, ahol mi élünk.
Jöjjön tehát a Meraki első története a dán séfről, aki Észak-Korea ellen vált téglává.
Adott A Séf, aki betegség miatt rokkantnyugdíjba kényszerül, méghozzá igen fiatalon. Egy filmből inspirálódva előáll az ötlettel, hogy beépül az Észak-Koreát istenítő nyugatiak brigádja közé, amiről egy filmrendezővel együtt filmet készít.
De ami ezek után következett, az egy akciófilmbe is beleillene.
A Séf immáron a múlté, hiszen ő most már A Tégla lesz. A beépülése olyan jól sikerül, hogy az első észak-koreai látogatásán már kitüntetik, majd pár év múlva már fegyverkereskedelemről tárgyal észak-koreai “üzletemberekkel”, olyan dokumentumokat hoz ki az elzárt diktatúrából, amelyet még egy nyugati hírszerző is megirigyelne.
Mindezt magánakcióban, komoly titkosszolgálati háttér nélkül. Legalábbis elvileg.
Egy 10 évig tartó történetet foglaltam most össze pár sorban. Egy olyan 10 év történetét, amelyet nem sokan élnek át és főképp nem sokan készítenek filmet belőle.
Röviden erről szól A Tégla című dán dokumentumfilm, főszerepben A Séfből lett Téglával: Ulrich Larsen-nel.
Ebben a cikkben bővebben bemutatom Ulrich és a film történetét, annak egyes izgalmas részleteit, valamint számos kérdést is felteszek, ami a történet hatására felmerült bennem és amire felhúztam a szemöldökömet.
Mert egy igen izgalmas és meghökkentő emberi történetről van szó, azonban több olyan részlet van, ami gyanút keltett bennem.
DE FIGYELEM! A most következő sorokban számos spoiler lesz, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a történetet minél jobban bemutassam. Ezek a spoilerek azonban nem vesznek el a film élvezeti értékéből, de ha előtte mégis szeretnéd a filmet megnézni, akkor tedd meg.
Ez a cikk megvár, nem siet sehova.
Viszont Magyarországról hivatalos csatornán nem elérhető a film. Szerencsére a YouTube-on megtalálható mindkét része, bár nem szeretek ilyen linkeket megosztani, de most mégis megteszem. Az első részt ITT, a második részt pedig ITT éritek el.
Aki az Egyesült Királyságban él, annak könnyebb dolga van, a BBC oldalán meg tudja nézni a filmet, ITT.
Ulrich Larsen egy átlagos dán séf volt. 35 évesen krónikus hasnyálmirigy-gyulladása miatt leszázalékolták és immáron a rokkantnyugdíjából élt családjával és gyerekeivel.
A rá szakadt szabadidejében Mads Brügger dán filmrendező “A Vörös Kápolna” című dokumentumfilmje került szembe vele, amelyet Észak-Koreában forgatott két koreai-dán humoristával. A film bemutatja, hogy miképp próbálják a hatóságok a stáb által készített színházi előadást kontrollálni és propaganda célokra használni.
Ulrichra mély benyomást tett a film.
Eszébe jutottak a gyermekkori élményei, amikor édesapjával - aki kompokon dolgozott - többször megfordult kelet- és nyugatnémet partokon is. A két Németország közötti különbséget gyerekkorában is észlelte: a szabad, boldog és közvetlen nyugati, valamint az ijesztő és komor keleti életstílust.
Végül egy keletnémet levelezőtársa lett, akit meg is látogattak az NDK-ban. Innen is maradtak az emlékei az elnyomó rezsimről, amely visszaköszönt az észak-koreai dokumentumfilmben.
Felkereste emailben Mads-t egy furcsa ötlettel: Ulrich beépülne a dán Koreai Baráti Társaságba (Korean Friendship Association - KFA) és Mads erről készíthetne egy dokumentumfilmet.
Mads egy hosszú válaszlevélben elmondta, hogy nem kíván Észak-Koreával foglalkozni - mivel a Vörös Kápolna után érthető módon ellensége lett az országnak -, de maradjanak kapcsolatban, nézzék meg, mi lesz Ulrich ötletéből.
Ulrich közben elkezdett a dán KFA találkozóira járni, amely kissé röhejes élmény volt számára: idős emberek, jellemzően munkanélküliek, dicsőítik Észak-Koreát, annak vezetőjét, aki az emberek védelmezője és aki élelemmel látja el őket.
Mindezt dicsőíteni a jóléti állam mintapéldájából, Dániából, tényleg nevetséges. De akik Észak-Koreát istenítik, nos, azok igen különös példányai a mi emberi fajunknak.
Ulrich egyre jobban a körön belül került, hiszen az idős Észak-Korea-fanatikusok számára üdítő volt egy fiatal “rajongó” aktív jelenléte a társaságban, így hamarosan már a vezetőség között találta magát.
Mindeközben pedig Mads számára is érdekes lett a történet, így Ulrich egy kis kamera segítségével rögzíteni kezdte a társaságban történteket. A KFA-n belül mindezt úgy adta el, minthogy propaganda videókat gyárt a társaság népszerűsítésére.
Az első út Észak-Koreába, avagy a történet fordulópontja
Pörgessük fel egy kicsit a történéseket.
Ulrich közben a dán KFA delegáció tagjaként eljutott Észak-Koreába is, ahol ráadásul kitüntetésben is részesült. Ez - mint kiderült - később igen hasznos volt neki, hogy nagyobb respektet élvezzen a további észak-koreai útjai során.
Az első útján találkozott a spanyol Alejandro Cao de Benós-szal, aki a nemzetközi KFA vezetője volt és akinek köszönhetően Ulrich története és “karrierje” izgalmas fordulatot vett.
Alejandro a nyugati világ legnagyobb észak-koreai propagandistája volt, akinek kvázi szabad bejárása volt az elszigetelt diktatúrába és aki maga is számos szervezett utat intézett oda.
“Rendes”, tisztességes munkája nem volt, de ahogyan azt Ulrich későbbi interjúkban elmondta, Alejandro az általa szervezett utak irgalmatlan magas költségén szépen megszedte magát.
A fordulat akkor következett be Ulrich történetében, amikor Alejandro emailben kereste meg Ulrichot, hogy segítsen olyan embereket felkutatni, akik érdekeltek lennének észak-koreai “üzleti befektetésekben”.
Ulrich és Mads ekkor előálltak egy érdekes ötlettel: szervezzenek be egy ál-befektetőt, akit végül egy korábbi francia idegenlégiós dán drogkereskedő személyében találnak meg.
Ő volt Jim Mehdi Latrache-Qvortrup, vagyis Mr. James.
Alejandrot teljesen elvarázsolta Mr. James, aki úgy adta el magát, mint fegyverben, olajban és “gyógyszerekben” utazó nemzetközi üzletember, aki 50 millió dollár körüli befektetésekben érdekelt.
Az első hármas találkozójuk során - amit a film szintén remekül bemutat - Alejandro dicsekszik azzal, hogy a legmagasabb szintekig jut a keze, tehát Kim Dzsongun észak-koreai diktátorig.
Ezt követően Ulrich és Mr. James egyre mélyebbre kerül az észak-koreai “üzleti világban”. A diktatúrába vezető útjuk során, a kötelező turista látványosságokat és udvariassági köröket követően egy nyomornegyedben található épületbe vitték őket, amelynek alagsorában egy éttermi közeg és pár észak-koreai úriember várta a két dánt.
Itt kezdődött a szaftos biznisz.
A két dán férfi elé ugyanis olyan anyagok kerültek, melyekért ölni tudnának - valószínűleg szó szerint - a nyugati hírszerzési ügynökségek.
Részletes leírások és árak az észak-koreaiak által gyártott fegyverekről, rakétákról és bombákról. Csak úgy repkedtek a millió dolláros árajánlatok.
![](https://substackcdn.com/image/fetch/w_720,c_limit,f_auto,q_auto:good,fl_progressive:steep/https%3A%2F%2Fsubstack-post-media.s3.amazonaws.com%2Fpublic%2Fimages%2F075816e0-dfc3-4355-98d7-9040f6adb5b6_2548x1420.jpeg)
![](https://substackcdn.com/image/fetch/w_720,c_limit,f_auto,q_auto:good,fl_progressive:steep/https%3A%2F%2Fsubstack-post-media.s3.amazonaws.com%2Fpublic%2Fimages%2F76767ab7-41ec-49ab-90a8-90a6488eced2_935x500.jpeg)
Mr. James és az észak-koreai fegyvergyár mögött álló cég, a Narae vezetője, végül megkötötték a szerződést, amelynek egy szaftos eleme is lett - már ha az észak-koreaiakkal való fegyverkereskedelem nem lenne elég szaftos.
Mr. James és a Narae létrehoznának egy gyártósort egy harmadik országban, ahol a fegyvereket és a “gyógyszereket”, vagyis metamfetamint gyártanának és ahonnan Mr. James “cége” értékesíti majd tovább az árukat.
A választás végül Ugandára esett, ahol Mr. James - pontosabban a stáb - találnak egy kis szigetet, amely tökéletes helyszín lesz egy földalatti gyártósor, valamint egy, a szállításra alkalmas reptér kialakítására.
Mindezt pedig a felszínen egy üdülőhely fogja álcázni.
A történet odáig fajul, hogy a dánok és az észak-koreai “üzletemberek” még Ugandában is találkoznak, hogy felmérjék a terepet, illetve találkozzanak a helyi településvezetőkkel és ingatlanügynökökkel, akik segítenek majd a sziget lakóinak kiebrudalására, vaskos dollármilliókért cserébe.
![](https://substackcdn.com/image/fetch/w_1456,c_limit,f_auto,q_auto:good,fl_progressive:steep/https%3A%2F%2Fsubstack-post-media.s3.amazonaws.com%2Fpublic%2Fimages%2F62ca83be-10c5-4f9e-b8fc-786f446c0d26_976x549.webp)
Az ugandai utazást követően már kezd forrósodni a levegő a dánok körül, hiszen ígéretek már elhangzottak, a helyszín is kiválasztásra került a “nemzetközi beruházásra”, de pénzmozgás még nem történt.
Még ezt követően is volt egy találkozó az észak-koreaiak és Mr. James között Pekingben, ami szintén számos kérdést felvet a kockázatok kapcsán, hiszen Kína az erős megfigyelő képességéről (is) híres, így gyanút keltett bennem a tény, hogy látszólag sok gyanút nem keltett a kínaiakban az a Mr. James, aki észak-koreaiakkal tárgyal a kínai fővárosban.
Hozzá kell tenni, hogy számos titkosszolgálati szakértő ellenezte a pekingi utat, de Mr. James - és a stáb - ennek ellenére bevállalták.
Vajon ezek után egyszerűbb lett a történet? Oh, dehogyis!
Viszont a következő csavart már nem szeretném túlhúzni, ezért csak röviden említem meg.
A háromszög biznisz és a forrósodó levegő
Az észak-koreaiak újabb ravasz ötlettel álltak elő, miszerint egy jordán olajkereskedő, Hisham Al Dasouqi bevonásával egyfajta háromszög kereskedelmet alakítanának ki.
A háromszög kereskedelem az alábbiból állt volna: Mr. James fizetett volna Al Dasouqi-nak az olajszállítmányért, amelyet Észak-Koreába juttattak volna tankerhajón, amiért cserébe az ázsiai diktatúrából fegyverek és gyógyszerek formájában fizettek volna a jordánnak.
Ez a háromszög üzlet azonban sosem valósult meg. Ahogyan az észak-koreaiak és Mr. James közötti fegyver- és drogkereskedelem sem.
A film stábja ugyanis érzékelte, hogy fogy a levegő körülöttük, így “eltűntették” Mr. Jamest a felszínről.
Ez mindenkinek nagy csalódást okozott, látszólag Ulrichnak is, aki sikeresen adta elő Alejandronak, hogy őt is átverte Mr. James.
Ráadásul közel egy éven keresztül kellett Alejandro, Al Dasouqi és az észak-koreaiak között lavírozni és elfogadtatni velük, hogy Mr. James nincs többé.
Különös humoros eleme a történetnek, hogy Al Dasouqi még perrel is fenyegetőzött, azonban időben ráeszmélt az ő üzletének természetére, ami nem éppen a legalitás földjén mozog.
2020-ban eljött a pillanat, hogy felfedjék magukat Alejandro előtt. A COVID miatt ezt csupán egy Zoom hívás keretében tudták megtenni és bár a filmből ez nem derül ki, de Ulrich egy interjúban elmondta, hogy Alejandro azt hitte, egy egyetemi előadás miatt kell a Zoom hívásba becsatlakoznia.
Nem csoda, ha hidegzuhanyként érte a nyers igazság.
Először Ulrich vallotta be neki, hogy az elmúlt 10 évben téglaként szolgált a KFA-n belül, majd pedig maga mellé hívta Mads-t is, akit Alejandro ősellenségnek tekintett a korábbi, Vörös Kápolna című dokumentumfilmje miatt.
A haragját Alejandro azonban elég csendesen fejezi ki, a Zoom hívás ugyanis lefagyott majd megszakadt.
A Tégla utóélete
Ulrich, A Tégla története itt még nem ér véget.
Mi több, a történetének egy másik, de annál aggodalmasabb fejezete ekkor kezdődött.
Innentől kezdve jogosan tarthattak attól, hogy az észak-koreaiak vadászni kezdenek rá, annak ellenére, hogy Észak-Koreán kívül, külföldi személyeket még nem likvidáltak az ország titkosszolgái. De sosem lehet tudni.
Éppen ezért a filmpremier idején egy fedett házba vonult el Ulrich a családjával, valamint testőrök is védték őt.
Mint Ulrich egy interjúban elmondta, nem meglepő módon azóta is testőrök védik, főképp a fellépései során. Legtöbb esetben a fellépéseinek konkrét helyszínét a résztvevők is csak órákkal az esemény előtt tudhatják meg.
Amióta megjelent a film, Ulrich legfőképp motivációs előadóként és szakértőként tevékenykedik. Mindemellett az ENSZ munkáját is segítette tapasztalatával, így a nemzetközi szervezet nagyobb betekintést kaphatott, hogy miként próbálja Észak-Korea kijátszani az ellene bevezetett szankciókat.
Ulrich mára egy sikeres embernek mondható.
Korai nyugdíjazását követően egy őrült és kíváncsi kalandba vágott bele, amiről legvadabb álmaiban sem gondolhatta, hogy végül fegyverkereskedelemről fog tárgyalni a diktatúra mélyén.
Ha megnézzük A Tégla című dokumentumfilmet, egy-egy előadását vagy a vele készült interjúkat, egy szelíd, kedves és csendes kopasz fickót láthatunk.
Senki nem gondolná, hogy ez az ember téglaként beépült az észak-koreai fanatikusok közé.
És pont ezért nem. Mert kisugárzásra jelentéktelen. A lehető legjobb alapanyag egy titkosszolgálat számára.
Visszanézve ezt az őrült történetet, nem véletlen, hogy Annie Machon ex-MI5 ügynök - aki a film elején is megjelenik - az egyik leglenyűgözőbb magánhírszerző műveletnek tekinti A Tégla történetét.
Mi a tanulsága a történetnek?
Azt mindenki döntse el maga.
Nekem inkább kérdéseim vannak.
A történet egyes részletei, amin felhúztam a szemöldökömet
#1 - A fedőcég
Amikor Ulrich és Mr. James az észak-koreai alagsori étteremben megköti az előzetes megállapodást a fegyverkereskedelemről, a film elmondása szerint Mr. James rögtönözve dobja be cége, a Taga Group nevét, amely elviekben az Egyesült Királyságban van bejegyezve.
Ezek szerint ez a cég még papíron sem létezett, így ezzel óriási kockázatot vállaltak, hiszen az észak-koreaiak egy gyors keresést követően ráeszmélhetnek az átverésre.
Vajon tényleg voltak olyan amatőrök és meggondolatlanok (beleértve Mads-t és bármilyen titkosszolgálati háttértámogatást), hogy ne találják ki előre a fedőcéget?
Utólag Ulrich elmondta, hogy ezen találkozóval egyidejűleg már az észak-koreai börtönben raboskodott az az amerikai diák, Otto Warmbier, akit egy szállodában felragasztott plakát letépése miatt ítéltek kényszermunkára.
Mint tudjuk, a diák végül valószínűleg olyan szintű kínzásban részesült, hogy amikor vegetatív állapotban hazaengedték az USA-ba, napokon belül meg is halt.
Ulrichot ennek tudatában utólag még nagyobb szorongás fogta el, tudván, hogy ha ott, azon a találkozón kiderül a hamis fedősztorijuk, még brutálisabb elbánásban részesülhettek volna, mint Warmbier.
#2 - Ulrich gyorstalpaló kiképzése az USA-ban
Ahogyan a filmben is látható, Mads az USA-ba küldi Ulrichot, hogy egy ex-CIA tiszt gyorstalpaló önvédelmi kiképzést tartson neki. Ez számomra inkább tűnt egy túlzottan hatásvadász jelenetnek, mintsem szükséges elemének a történetnek.
Ennek kapcsán két dolog merült fel bennem.
Mekkora, már-már felesleges kockázatot vállalnak azzal, hogy az USA-ba, Észak-Korea legnagyobb ellenségének területére küldik Ulrichot egy ilyen kiképzésre?
Miért nem tudták volna ezt megoldani akár az ex-CIA-s Európába utaztatásával vagy egy európai tapasztalt titkosszolga segítségével?
#3 - Hol maradtak a titkosszolgálatok?
Le kell szögeznem, hogy attól, hogy valamiről nincs információnk, még lehet, hogy a háttérben megtörtént.
DE!
Igencsak furcsállom, hogy két európai, mi több, skandináv ember minden gond nélkül tudott fegyver- és drogkereskedelmi ügyletekről tárgyalni észak-koreai “üzletemberekkel” több kontinensen is, anélkül, hogy a titkosszolgálatok látókörébe kerültek volna komolyabban.
Ezt maga Ulrich is megjegyzi egy interjúban, miszerint: “ha visszatekintek most, furcsállom, hogy egyetlen titkosszolgálat nem keresett meg”.
Voltak olyan megjegyzések a stáb által, miszerint minimális kapcsolat volt a dán titkosszolgálattal, ennek ellenére meglepőnek tartom, hogy mélyebb viszony nem alakult ki.
VAGY, tegyük hozzá, elképzelhető, hogy történt ilyen, de erről nincs tudomásunk.
Elég csak a CIA által végrehajtott “Kanadai csíny” műveletre gondolni, amikor is egy fedő filmes projekt keretében sikerült amerikai diplomatákat kimenekíteni Iránból az iráni túszdráma idején 1980-ban.
Elképzelhető, hogy pár év múlva erről is több infót tudunk meg.
Ennek ellenére azt is furcsának tartom, hogy a kínai és észak-koreai titkosszolgálat sem fogott gyanút Mr. James kapcsán, akár a pekingi találkozó idején, akár még előtte az észak-koreai tárgyalások és a be sem jegyzett fedőcég kapcsán.
Mindez egy Google keresésbe került volna.
#4 - Egy jó filmért mindent? Avagy mekkora kockázatot szabad vállalni?
Otto Warmbier, az amerikai diák kockáztatott. Egy plakátot letépett, ami először a szabadságába, aztán az életébe került.
Ulrich és Mr. James ennél milliószor nagyobbat kockáztatott.
Szerencséjükre, sem a szabadságukat, sem pedig az életüket nem kellett feláldozni.
A filmet megnézve megdöbbentem, hogy miként sikerült olyan jeleneteket is rögzítenie Ulrichnak, mint amikor az észak-koreai alagsori étteremben Mr. James és a helyi “üzletemberek” megkötik a szerződést.
Akárcsak azt, hogy miként tudtak 10 éven keresztül rejtett kamerával rögzíteni olyan jeleneteket, mint az ugandai terepszemle vagy a pekingi találkozó.
Vajon meddig ment volna el Mads és a stáb egy ütős jelenetért?
Tény, hogy a film a kockázatoknak köszönhetően (is) egy erős alkotás lett, de egy idő után úgy tűnt, hogy felesleges kockázatot vállalnak, ami akár az egész projektbe és természetesen emberéletekbe került volna.
Ha láttátok a filmet, osszátok meg, hogy milyen kérdések merültek fel bennetek, illetve mit gondoltok a filmről és Ulrich történetéről.
Ez volt a Meraki hírlevél első kiadása.
Nem tökéletes, de legalább már olvasható.
Arra kérlek titeket, hogy osszátok meg a véleményeteket a cikk kapcsán, fejlesszük közösen a Meraki tartalmát és minőségét.
Jövő hét kedden újabb kiadással érkezem és ha minden jól alakul, már most szombaton jön egy hétvégi “desszert”.
Ha tetszett ez az írás, kérlek oszd meg barátaiddal, családtagokkal és ismerősökkel is, vedd rá őket, hogy iratkozzanak fel a Merakira, hogy még több ilyen izgalmas történetet olvassanak a világból, a jó életről és emberekről.
Köszi, hogy itt vagy! Találkozunk a következő alkalommal!
Máté